A végtagok helyzete a következő: ülésben az egyik behajlított végtagot úgy kell a földre fektetni, hogy a térd a középvonalban, elöl, a sarok pedig oldalt, az ellenoldali csípőízülethez érve feküdjön. A másik lábat ezután ugyanígy, de ellenkező irányban helyezzük rá az alsóra. A térdek pontosan egymás felett helyezkednek el, a két sarok pedig a két tompor közelében. A két behajlított láb egymás felett úgy fest, mint egy nagy száj alsó és felső állkapcsa.
A két kar – egyik felülről, a másik alulról – a hát mögé nyúlik, és ott az ujjak egymásba kapcsolódnak. Mind a lábtartás, mind pedig a kéztartás hosszabb előgyakorlatot igényel, tehát első próbálkozásra aligha sikerül.
A gómukhászana – tehénarcülés élettani hatásai: S – ízületi szalag feszítése az alsó végtagban; IE – izomerősítés a kar-, váll-, hát-és oldalizmokban; IN – nyújtás a combfeszítőizom-csoportban; KI – kismedencei idegfonatok fokozott tónusa.
Az ászana ülés-része elsősorban az alsó végtag ízületi tornája. De az eddig tárgyalt ülésektől eltérően az összes ízületet, különösen pedig a csípőízületet befelé fordítva csavarja. Ez a jellegzetesség mintegy kiegészíti a többi ülés hatását, amelyek mind kifelé hajlított állásban csavarták a csípőízületet, ill. a végtagot. A feszítő combizmok itt is nyújtás alatt állnak, a közelítők pedig összehúzódnak. Az ülés következtében megváltozik a nemi szervek vérkeringése, és a kismedencei vegetatív idegfonatok tónusa. A férfiaknak vigyázniuk kell, nehogy megnyomják nemi szerveiket.
Az ülés kartartási része a vállövet, valamint a kar-és oldalizmokat tornáztatja. A két kéz csak a gerinc kiegyenesítésekor éri el egymást a háton, ezért az ülés gerincgyakorlatnak is számít.
